"Tegyél meg valamit ma, amiért a jövőbeli éned hálás lesz."

Rég nem voltam, réges rég. Foghatnám sok dologra, de egy fő dolog van, ami nagyon lefoglalt, és az a szerelem. Tudom, mekkora egy klisé erre fogni, de tényleg, végre éreztem. végre számítottam. 

December 28-án volt az első randink, a munkahelyemen találkoztunk, barátokként indultunk. Akkor még barátnője volt, amikor elmentem vele moziba. Persze a sötét vászont bámulva nem maradhattak el történések közöttünk, de próbáltuk titkolni, míg ott nem hagyja a barátnőjét. Persze meg akarta várni a szilvesztert, nehogy már ünnep előtt dobja ki, így énis egy társasággal, ő meg a barátnőjével köszöntötte az új évet. (De hát érthetően megcsalta velem.)

Aztán kirakta a csajt a hónap elején. Boldogok voltunk, ő a tenyerén hordott, én boldoggá tettem. Aztán körülbelül 3 hónap múlva kimondta, hogy jobb lenne egyedül neki, mert nem is hasonlítunk egymásra, nem is ugyanazt a zenét hallgatjuk, és hát hogy már mennyit veszekszünk. Na, én elmondom nektek, semennyire nem veszekedtünk, és hogy különbözőek vagyunk-e? Naná, ezt tetszett a legjobban az egész kapcsolatunkban. De a legalpáribb az volt tőle, hogy április ötödikén van a születésnapom, és ő március 30-án dobott ki. Nem volt kicsit sértő, hogy a kéthetes barátnőjét, aki egyébként felnőtt nő volt, megkímélte a szilveszter miatt, de engem a születésnapom előtt kidobott. 

Persze volt bulim, a barátaim helyettem is jól bepiáltak, aztán helyettem is sírtak pár sort. Volt persze pár olyan pillanat, amikor tudjátok, viszket a kezetek arra, hogy felhívjátok, mindennél jobban akarnátok hallani a hangját, megfogni a kezét, bebújni az ölelésébe, de erős voltam...vagyok, túllendültem. 

Aztán elkövetkezett április 11-e, amikor találkoztunk, és hát ő rájött, hogy mindenről én jutok neki eszébe, hiányzom neki, és hogy szeretné újrakezdeni, bár se bocsánatot nem kért se nem tett semmit, amivel visszanyerhettem volna a büszkeségem, de elfogadtam, elfogadtam, hogy még kellek neki, azt hittem minden olyan lesz mint régen.

Nahát emberek, ezért is hangoztattam mindig azt, hogy akik egyszer szét mentek, újra szét fognak. Egy hónapig bírtuk. Kimondtam a végső szavakat, mert jó volt együtt, de ha külön voltunk és csak fészen beszéltünk mindig csak besértődött valamelyikünk a másikra, és ő mindig csak ezt válaszolta 'semmi.' Hát semmi. Semmi nincs már közöttünk, bár azt mondtam neki, hogy sajnálom, hogy kiszeretett belőlem, és sajnálom hogy én is kiszerettem belőle, azért még nagyon fáj. 

De azt kell, hogy mondjam, büszke vagyok magamra. Nemrég egy híresség kiposztolt egy képet, amin ez állt angolul: "Tegyél meg valamit ma, amiért a jövőbeli éned hálás lesz." Mert tudom, hogy hálás leszek, hálás leszek magamnak, amiért visszanyertem a büszkeségemet, a függetlenségemet, és bár nehéz lesz visszaépíteni azt a bizonyos falat magam köré, hálás leszek, amiért visszanyerem a régi erősségemet. Nem azt mondom, hogy felesleges volt ez a kapcsolat, mert végre tudom, mi az igaz szerelem, és tudom, mi az igazi fájdalom, tudom milyen ha összetörik a szíved, és most már ezzel a tapasztalattal vágok neki a világnak.

Nagyon fáj, de el fog múlni, jön egy jobb, egy kedvesebb, egy olyan, akit megérdemlek, akinek soha nem fut át az agyán, hogy esetleg kidobjon, és hogy végig, az egész életem során, csak azt akarja, hogy boldoggá tegyen, és mindig érezteti velem, hogy neki én számítok.

Hát ez eléggé csöpögős, és nagyon nyálas, plusz lányos, de ezt ki kellett írnom, el kellett mondanom a világnak, tudatni kell az emberekkel, hogy ami nem megy, ne erőltesd. És csajok, ha kidobnak, ne engedd vissza. Elengedett egyszer, újra meg fog történni. És ha pedig srác vagy, kedves olvasóm, nem azt mondom, hogy viselkedj a természeted ellen, hanem azt, hogy légy becsületes, de a problémákat meglehet beszélni. 

Ha párkapcsolatot kezdetek, fektessetek le előre szabályokat, mert ha nem teszitek, akkor az én példámon okulva, nem lenne már meg az állásom. De még remélem megvan, téli meló bár, és a pasim, mármint már a volt pasim, a főnökeim fia (nagyon szép választás, gratulálok.:D), de mi megbeszéltük, hogy barátokként indultunk, ha szakítunk is, azok maradunk. Remélem azok maradtunk, és hívnak majd télen.

És ezzel ennyi, befejeztem a nagy monológom, jelezz vissza ha olvastad, és csak azt tudom javasolni, az ugyanilyen szerelmi bánattal kűzdőknek, hogy találjanak valamilyen olyan hobbit, amivel kiadhatják magukból ezt, mert nekem az Írás segített.:))